kínai kulturális és művészeti produkciók - ünnepelj velünk!
2017. január 16. - február 3. közt számos kulturális programra, előadásra hívunk
2017 január közepétől számos kínai kulturális programra hívunk. A tavalyi évhez hasonlóan idén is, több helyszínen,
nemzetközi rangú művészeti produkciók és előadások köszöntik a Kakas Évét. E programokban számos hazánkban élő-, s hazánkba
látogató művész, előadó és nemzetközi turnéjukat folytató művészdelegációk vesznek részt. 2017 január 16.-án a sort a Nagy Kínai Újévi Hangverseny nyitja a Müpá-ban
melyet számos nemzetközi rangú-, a magyar - kínai kulturális együttműködés jegyében megrendezésre kerülő program követ 2017. február 5.-ig.
01.16. - Nagy Kínai Újévi Hangverseny (jegyes)
2017. január 16, 19.00, MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (1095 Budapest, Komor M. u. 1.) facebook esemény - csatlakozz!
Az évente útra kelő Nagy kínai újévi hangverseny ötletét a Kelet és a Nyugat klasszikus zenei tradícióit, az európai és az
ázsiai kultúrát egyesítő szándék adta. Az egyedülálló zenei vállalkozás 1998 óta a bécsi Musikvereintól az amszterdami Concertgebouw-n
át a berlini Filharmóniáig nézők ezreit bűvölte el a klasszikus kínai hangszerekkel, a hagyományos zenével, az azzal harmonizáló
öltözettel, és természetesen a vezető kínai együttesekből érkező muzsikusok magával ragadó előadásával.
A Kínai Nemzeti Opera- és Táncszínház
Tradicionális Kínai Zenekara - az újkori Kína első, ötven évvel ezelőtt alapított, a nemzeti
hagyományokat ápoló zenekara - elsődleges céljául tűzte ki a tradicionális kínai operák és táncjátékok előadását, azok életben tartását
és megismertetését az utókorral.
₪ A Kínai Nemzeti Opera Kínai Tradicionális Zenekara és Táncdráma-színháza ₪
Az együttes különös gondot fordít az interpretációk minőségére, ezért előadásaihoz a legjobb
muzsikusokat és táncosokat szerződteti. Repertoárját zenetörténeti kutatások révén bővíti, a ritkábban hallható darabok közé népszerű
műveket illeszt. Rendszeresen részt vesz a különböző nemzetközi zenei versenyeken, amelyekről értékes díjakkal tér haza. A sikeres
produkciókról számos CD-felvétel és videoanyag tanúskodik. Az utóbbi években Hongkong és Tajvan zenei öröksége is helyet kap az így
egyre szélesebb horizontot nyitó műsorokban. Az együttes állandó karmestere, Hong Xia munkásságát elsősorban szenvedélyes dirigálása,
a részletek kidolgozása, expresszív stílusa miatt szereti a közönség. A művésznő egyaránt jártas a kínai és a külföldi, a klasszikus és
a modern, a hagyományos és a szimfonikus zene világában, s minden területen biztos kézzel irányítja muzsikusait.
₪ A Kínai Nemzeti Opera Kínai Tradicionális Zenekara és Táncdráma-színháza ₪
Jegyinformáció: jegyed az Edenred Ticket Culture & Sport kártya és utalvány és Top Prémium ajándékutalvány, Edenred Ajándék
Arany és Ezüst kártya, illetve Ajándék- és Bevásárló kártya ellenében is megvásárolhatja. Belépőjét megveheti Sodexo Kultúra-,
Bónusz és Ajándékutalvány, Mindennapok kártya illetve a Kultúra & Sport kártya felhasználásával. Elfogadjuk még a Kultúra és Ajándék
Erzsébet-utalványt, az Erzsébet utalvány plusz kártya Ajándék illetve Kultúra keretét, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét,
a Müpa-ajándékutalványt, valamint jegyét a SZÉP-kártya szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatod a pénztárainkban.
01.21. - Kínai művészek előadása és díszvacsora (csak meghívóval!)
2017. január 21. 18.00, Wan Long Zhou
A kínai közösség ünnepi előadásokkal színesített díszvacsorája a Wan Long Zhou rendezvényközpontban került megrendezésre. A "2017 Tavaszünnep Magyarország" rendezvényt a Qingtian Országos Szövetség koordinálta,
23 kínai szervezet és a Kínai Művészeti Központ közreműködésével. A köszöntők Zheng Jiemin (Qintian Szövetség elnöke), Li Kezhen konzul (Kínai Nagykövetség), Oláh Lajos elnök (A Nagy Fal Baráti Társaság, képviselő, DK) részéről hangoztak el.
E különleges alkalom nem csak a tengeren túli kínaiak számára fontos, hanem immáron egyre több magyar barátaink számára is.
₪ Ma Ying és Xiaofeng Cserkész Gábor az Est házigazdái ₪
01.21. - Közösségi Tavaszünnep (nyitott és ingyenes)
A kínai közösség szervezetei és a magyar érdeklődők ismét összegyűltek a közös ünneplésre, melynek helyszíne ezúttal a Budapest China Mart volt.
A "2017 Chinese Spring" ünnepen részt vett Li Yude, a kínai művészeti Központ tagja is, aki Dr. Gbúr ádámmal 2016 májusábanindult útnak motorral (
Motorral a Selyemúton ), hogy az ősi kereskedelmi útvonalon haladva egészen Pekingig jusson. Li Yude mesélt az élményeikről, rendhagyó képkiállítása sajátos szemszögből mutatta be a selyemút országait.
Képes összefoglaló a Galériában, vagy a képre kattintva tekinthető meg.
₪ A 2017-es közösségi Tavaszünnep, a "Chinese Spring" képei ₪
01.26. - Holdújév ünnepség a pécsi Konfuciusz Intézetben (ingyenes)
2017 január 26. 17:00 - 19:00, PTE ETK Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete (7621 Pécs, Vörösmarty u. 4.)
Az Intézet január 26-odikára szervez ünnepséget, melynek keretében a nálunk tanuló diákok, hallgatók készülnek kis műsorral, valamint meghívott előadók is színesiteni fogják a
programot. A rendezvény célja együtt ünnepelni az intézet diákjaival, oktatóival, a kínai kultúra iránt fogékony vendégekkel. A részvétel ingyenes, kérjük
regisztráljon a konfuciusz@etk.pte.hu e-mail címen!
Részletes program hamarosan!
01.26. - Tavaszünnep GÁLA - Bejing Dance Academy: Kína néptánckincse (Kínai Kulturális Minisztérium programja)
2017 január 26. 19:00, MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (1095 Budapest, Komor M. u. 1.)
A Kínai Népművészet és Néptánc Tanszéke a Pekingi Táncakadémiához (Beijing Dance Academy) tartozik, és államilag elismert alap- és mesterfokú táncművészeti
programokat kínál, melyek fő célja, hogy kiváló táncosokat és kutatókat neveljenek ki. Jelenleg kétszáznegyvennél több diploma előtt álló hallgató és több mint
hatvan már diplomát szerzett diák tanul az akadémián.
Az esten fellépő csoport olyan tradicionális kínai népzenét és néptáncot ad elő mesterien, amely nemcsak megtestesíti az örökséget és napjaink fejlődését, hanem a különböző
etnikai tartományok jellegzetességeit is tükrözi. A tizenkét tradicionális népzenei mű és néptánc Hszincsiangból, Kína északkeleti részéből, Csinghajból, Jünnanból,
Belső-Mongóliából és Kuangtungból való, ahol számos népcsoport él (han, tibeti, mongol, ujgur, miao, dai, koreai, ji, kazah stb.).
A tanszék tagjai sok városba ellátogattak, és segítséget kértek a helyi művészektől. A diákok megtanulták a jellegzetes néptáncokat, népdalokat, az ütőhangszereken
előadott zenét, meghallgatták a tánccal kapcsolatos népi történeteket és legendákat, és megismerték a különböző régiók kultúráját. A népdalok közül néhányat színészek
adnak elő és énekelnek. A közönség a rusztikus és szépen feldíszített színpadon valamennyi etnikai kisebbség népzenéjét és néptáncát megismerheti, s ennek révén
megtapasztalja, milyen gazdag forrásai vannak a kínai népzenének és néptáncnak.
Január 28. - Miskolci Nemzeti Színház (3525 Miskolc, Déryné u. 1., jegyekről érdeklődj a Színháznál)
Január 30. - Kodály Központ (7622 Pécs, Brauer sétány 4., jegyekről érdeklődj a Központnál)
Képes összefoglaló a Galériában , vagy a képre kattintva tekinthető meg.
₪ 2017 Tavaszünnep a MÜPÁBAN. A Pekingi Táncakadémia Kínai Népművészet és Néptánc Tanszéke Gálaműsora ₪
02.03. - Magyarország Kéz a Kézben Tavaszköszöntő Televíziós Művészeti Gálaest (helyjegyes!)
2017. február 3. 18:30, MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz utca 18.)
Rendhagyó előadása kerül sor február 3.-án. A Magyarországon élő kínai közösség a Magyarországi Huaxing Együttes gondozásával
nemzetközi rangú művészekből álló csoportot hívott hazánkba. Az est különlegessége, hogy a kínai művészek mellett magyar produkciók is színpadra állnak,
így a Gála egy igazi magyar-kínai előadás lesz. A nézők az
Attraction Látványszínház és a Bartók Kórus mellett számos, a hazai népművészetet bemutató
előadás is színre áll. A Gálaműsort a Kínai Televízió (CCTV) is rögzíti, a TV stáb már pár nappal a bemutató
előtt Budapestre érkezik a nemzetközi kulturális média szereplőivel együtt. Nem csak a Gálaműsorról, hanem hazánkról is werkfilmet készít.
Az est házigazdája kína-szerte elismert és ismert műsorvezető-, magyar párja Mohr Richárd a Szegedi Konfuciusz Intézet igazgatója lesz.
Az előadást a kínai CCTV is közvetíti. --- 2017 Kína és Magyarország Kéz a Kézben Tavaszköszöntő Televíziós Művészeti Gálaest a
Kínai Államtanács Tengerentúli Kínaiak Ügyéért Felelős
Irodája (国务院侨务办公室) és a Kínai Nagykövetség támogatásával.
Képes összefoglaló a Galériában , vagy a képre kattintva tekinthető meg.
₪ 2017 Kína és Magyarország Kéz a Kézben 中匈手拉手大型新春电视文艺晚会 ₪
A Kakas a 10.-ik jegy. Eveit kitűnő eredmények jellemzik, melyek gyakran több évnyi tervezés és munka beteljesülései.
Az egyén számára a Kakas éve elhoz néhány remek lehetőséget, de szükséges ezeket kihasználni is. Nem most van itt a bátortalanság
ideje, ahogy a szerencsére sem lehet bízni a dolgokat, ezért érdemes ennek az útmutatónak a segítségével hatékonyan alakítani jövőnket!
A kínai asztrológia ősi művészet, amely megelőzi a nyugati horoszkópot, a jövőlátás egy részletes rendszere, amelyet keleten már
évezredek óta használnak. Bölcsességének mélysége, személyiségelemzésének pontossága és megjóslása az elmúlt években
megragadta a nyugati világ képzeletét, ami a népszerűsége gyors növekedéséhez vezetett.
A Kakas erősen érdeklődik a művészetek iránt, szereti a zenét, a képzőművészetet, az irodalmat, mindent, ami az
élet megszépítését szolgálja. Kiváló üzleti érzéke van, képzett és művelt, amivel aztán az anyagi biztonságát, jólétét is megteremti.
A Kakas bátor, aki kiáll saját igazáért. Pozitív jellemzők: harcos, büszke, szorgalmas, magabiztos, bátor, találékony, lojális, intelligens,
maximalista, figyelmes, jó megfigyelő, sérülékeny, őszinte, egyenes, barátságos. Negatív jellemzői: kritikus, félős, pesszimista,
bizalmatlan, érzékeny, arrogáns, büszke...