shufa-tortenet

shufa-tortenet

operaénekes, zeneművész, tanár és Gu Zheng művész



Ahhoz, hogy valaki tökéletesítse tudását, Európába kell jönnie – vallja Zhang Yu, a ►  Kínai Művészeti Központ  Zenetagozatának-, és a Kamarazenekar vezetője, aki a kínai Xian városából érkezett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karára. Folyékonyan beszél magyarul, lediplomázott, és az operaszerepek és operettdalok mellett neves magyar előadóművészekkel énekel. Első CD-je "Keleti Pacsirta a Duna felett" címmel jelent meg.

₪ Somló Tamással együtt: "Álomarcú lány" ₪

Xian kisebbfajta város, csupán hatmilliós – kezd gyermekkoráról mesélni Zhang Yu nevetve. Szülei orvosok, a legnagyobb álmuk az volt, hogy lányuk is ezt a hivatást válassza. Ám amikor látták, hogy az énekléshez van tehetsége, minden erejükkel támogatták ebben. Az indulásban egy önfeláldozó zongoratanárnő is segített: ingyen tanította nyolcéves korától a tehetséges kislányt, mert szülei nem tudták volna kifizetni a tandíjat. Énektechnikát ekkoriban még nem tanult, csak kórusban énekelt, ám így is sorra nyerte az énekversenyeket. – Borzasztóan szerencsésnek érzem magam, mert amióta csak zenét tanulok, mindig volt valaki, aki segített abban, hogy sikeres legyek.

Meg abban is, hogy mindeközben a lelkivilágom is rendben legyen – mondja. A Xi’anban szerzett zenepedagógusi diplomával maradhatott volna Kínában tanítani, ám énektanárnője ezt nem hagyta. Meggyőzte, hogy ezzel a tehetséggel Európába kell utaznia, hogy elsajátítsa az ottani stílust. De miért éppen Magyarország? Sok minden szólt mellette, azon a gyakorlati előnyön kívül is, hogy nagybátyja családjával akkor már évek óta hazánkban lakott. – Kodály, Liszt és Bartók ismertek Kínában, és tanuljuk Petőfi egyik versét az általános iskolában. rdekelt a történelem is, mert tanultam, hogy a magyarok ősei Ázsiából származnak – idézi fel Zhang Yu. A Carolyn nevet még Kínából hozta magával: szüleitől kapta, hogy könnyebb legyen majd, ha idegen nyelvet kezd tanulni.

– Sosem fogom elfelejteni, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy próbán Rost Andreát helyettesíthettem. A diploma után közvetlenül pedig a debreceni színházban énekelhettem főszerepet, nagyon szerencsésnek éreztem magam – mesél legnagyobb élményeiről. Már megtanulta Lucia szerepét Donizetti Lammermoori Luciájában, az Éjkirálynő áriáját Mozart Varázsfuvolájából, illetve Puccini Pillangókisasszonyának főszerepét is – ezeket egyelőre csak külön-külön énekelte, színházban a teljes szerepet még nem. Ám próbál más műfajok felé is nyitni: tanul operettdarabokat is (énekelte már a Kacagódalt Johann Strauss Denevérjében). A magyar közönség számára mégis talán az a legemlékezetesebb, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt adja elő.

 Zhnag Yu galériaképei itt!

₪ képaláírás ₪


Életrajzi adatok

Zhang Yu Carolyn jelenleg az egyetlen aktív koloratúrszoprán kínai operaénekesnő Magyarország legnagyobb színpadain.

2003-ban végzett a Xi’an városi zeneművészeti karon

További tanulmányait Magyarországon, Szegeden, a zeneművészeti karon, mester szakon végezte el, kiváló eredménnyel.

Éveken keresztül többször kapott nemzetközi énekversenyen díjakat, több alkalommal énekversenyen zsűri tag, bíró.

Főszerepként énekelt több híres operát és operettet is magyar színházakban, művelődési házakban és rendezvényeken. Az operettek között volt a Pacsirta, a Denevér, a Cigányszerelem, és az operák között a Varázsfuvola, a Traviata és a Turandot.

Számos alkalommal vett rész tv műsorokban, mint Ridikül, Fábry show.

2011-ben jelent meg a „Keleti pacsirta a Duna felett” című CDje. Több magyar híres énekessel énekelt együtt (Somló Tamás és a KFT zenekar).

A magyar Hungároperettben primadonna énekesnőként énekelt magyar művészekkel.

A Kínai Művészeti Központ Zenetagozatának vezetője vagyok, kínai hangszerrel többször játszottam magyar zenészekkel, a két ország közötti kultúra igazi képviselőjeként.

₪ képaláírás ₪


Fellépések, szerepek

2017.08, EGER - Operagála, Szabadtéri Színpad

Kapcsolat

Zhang Yu Carolyn -coloratur soprano facebook

cac kukac kinainfo pont hu


 Külső hivatkozás1 
 Külső hivatkozás2 
 Külső hivatkozás3 

                                    

Kínában született, ahol énektanári diplomát szerzett. 2004-ben érkezett Magyarországra, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát. Operaáriák mellett népdalokat és operettdalokat is énekel. Kínai és magyar népdalokat, illetve operaáriákat tartalmazó CD-je 2011-ben jelent meg.

-Otthon zenepedagógia szakon végeztem. Szerettem volna Európában tanulni, azért Magyarországra jöttem, mert a nagybátyámék is itt élnek. Diplomáztam a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, magánének szakon. Az emberek furán néznek, amikor egy ázsiai Kodály-dalba kezd. De végül mindig pozitív visszajelzéseket kapok. Nagyon igyekszem, szeretnék minél többet megtanulni az európai zene világáról, és a kultúra is nagyon érdekel

Barátokra, családra lelt Magyarországon, ám ez nem jelenti azt, hogy Kínától eltávolodott volna. Célja, hogy Kínában a magyar kultúra követe legyen, és fordítva. Kínaiaknak tanít magyar néptáncot, és a budapesti kínai nagykövetség rendezvényein is rendszeresen fellép. 2007 óta pedig a Kínai Művészeti Központ Zenetagozatának a vezetője. Egy kínai gyermekkórust is tanít, ahol a többi között Kodály-dalokat énekelnek.

A magyar közönségnek borzasztóan tetszett, hogy itt egy kínai kórus, és magyarul énekel. A magyarokat is nagyon érdekli a keleti kultúra, és ez nekünk, kínaiaknak ugyanolyan jólesik. Tanulnunk kell egymástól.


Videotár:

Youtube


Galéria

Képeket kell válogatni


REQUEST={"q":"node\/79"}