kulturális előadások | pályázatok | oldaltérkép adományvonal I digitális könyvtár

2011. január 31.
Kínai Újévi koncert

Stefánia Palota

fellépések és előjegyzés:

ÁGOSTON Béla
+3670.280.9685
zenekar [@] kinainfo.hu

Magyar Kínai Zenekar - Brossúra

KÍNAI KAMARAZENEKAR

CCCA

Alkalmazott tradícionális hangszerek
kiülönlegességek - minden tekintetben

A Zenekarban hagyományos kínai hangszerek szólalnak meg.

二胡 ErHu - kéthúros kínai hegedű

A Zenekarban játszik rajta: XiaoFeng Cserkész Gábor

A hu (胡) szótag arra utal, hogy a huqin (hu-csin)) csoportba tartozik a kínai hangszerek között (rokonhangszerei a zhonghu (csung-hu), gaohu (kao-hu) és a xihu (hszi-hu). Az er (二) jelentése kettő, amely a húrok számát mutatja, a nan (南) pedig délit jelent, amely valószínűleg származására utal. Az erhu (二胡) a 18. század óta létezik, a 10. században keletkezett pengetős xiqinből (hszi-csinből) származik. A nyárslantok közé tartozik, tehát egy hosszú rúdból áll, ami egy rezonátortesten halad keresztül. A húrok a rúd alsó végétől futnak a lábon megtörve a rúd felső végén lévő kulcsokig. A rezonátortest egy kifeszített kígyóbőrrel dobszerűen bevont hat- vagy nyolcszögletű fadoboz, a hátán nyitott. A hangszer hangolófejét denevér- vagy sárkányfej formájúra faragják ki, a kulcsok hátsó állásúak. A húrok eredetileg selyemfonatból, újabban acélból készülnek. Ülve játszanak rajta, a hangszer függőleges helyzetben a játékos bal combján nyugszik. A hangszernek nincs fogólapja, tehát a hangmagasságokat a balkéz ujjainak a húrokhoz történő szorításával lehet módosítani. A jobb kéz tartja a vonót, a a hangszertető síkjára közel merőleges helyzetben, a nyak és a test találkozási pontjánál. A hegedűtől eltérően itt a hangszertestben nincsen lélek, ezért az erhu vonóval csak akkor szólal meg, ha a vonó a tető síkjára közel merőleges irányban mozogva gerjeszti a húrokat. Ezt a hangszer formája alapvetően lehetővé teszi, viszont ekkor az egyik húrról a másikra történő átmenetkor a vonót (vagy a hangszert) 180 fokban kellene megfordítani, ami nehézkessé tenné a folyamatos játékot. Ennek elkerülése céljából a vonó szőre a két húr között van átfűzve, így a vonó finom áthelyezésével, nyomásirányának megváltoztatásával oldható meg a két húr között az átmenet.

古筝 GuZheng - 21 húros kínai citera

A Zenekarban játszik rajta: Zhang Yu művésznő

A Gu Zheng (古筝) Qin Zheng néven is ismert, mivel Qin-államból indult útjára a Háborús Fejedelemségek korának idején (i.e. 771-221). Gu Zheng néven is széles körben ismerik (a Gu jelentése a kínai nyelvben: ősi), a kínai hét húros hangszerhez, a Gu Qin-hoz hasonló hosszú története miatt. A Gu Zheng játékot így írták le az első kínai krónikában, a "Shi Ji"-ben: "Milyen élvezetes is nézni a Gu Zheng játékát és hallgatni a zenét, az ujjak pengetését, a kéz nyomását, ez Qin állam igaz zenéje". Egy másik kínai krónikás könyvben, a "Han Shu"-ban így emlegetik: "bármikor, ha összejönnek a helyiek, Gu Zheng játékkal szórakoztatják magukat." Az érdeklődő teakedvelők láthattak kínai kéthúros hegedűt is, amely a kiállítás alatt többször megszólalt. Az erhu-t történelmileg huqin-ként (szó szerint: barbár húros hangszer) ismerték, északi jellegére utalva. A Hu egy lekicsinylő szó, amelyet északi, más etnikumú törzsekre alkalmaztak. A huqin kifejezéssel először a Song-dinasztia ideje alatt (960-1279) találkozhatunk. Korábban a ji qin-re való utalás először a Tang-dinasztia (618-907) idején jelent meg.

笛子 DiZi - bambuszfuvola

A Zenekarban játszik rajta: XiaoFeng Cserkész Gábor

A dizi (笛子) ősi kínai hangszer. Ha el szeretnénk képzelni, akkor a legjobban az európai fuvolához lehetne hasonlítani. Kínaszerte igen elterjedt és népszerű. Többnyire bambuszból készítik, ezért bambuszfuvolának is szokták nevezni. A dizit a bambusz szárából készítik, minthogy az belül üres. A bambuszfuvolára nyolc lyukat szoktak fúrni. A hangszer elején hat lyukat helyeznek el, hátra pedig egyet, a nyolcadik lyukon keresztül tudjuk megszólaltatni a fuvolát. A hangszer elején lévő második lyukra egy vékony nád- vagy bambuszhártyát szoktak ragasztani, ettől a hangszerből gyönyörű életteli hangokat lehet előcsalogatni. A dizi története hosszú múltra tekint vissza. Már 7000 évvel ezelőtt is létezett a csontból készített változata. Körülbelül 4500 évvel ezelőtt jelent meg a bambuszból készült dizi. Az időszámításunk előtti I. században, a Han-dinasztia idején a dizit hengchuinak hívták, és nagyon sokat használták a korabeli zenei előadásokon. A VII. századtól kezdve a dizin számos újítást hajtottak végre, ekkortól ragasztottak a második fuvólyukra hártyát a szebb hangzás kedvéért. A Song-dinasztia idején a mesemondók rövid történeteket adtak elő hangszeres kísérettel a vásárokban. Ezek a történetek rövid szövegkönyvekben (huaben) fenn is maradtak az utókorra, ezért ezek kínai elnevezése után ún. huaben irodalomnak nevezzük ezeket a történeteket. A Yuan-dinasztia idején volt divatos a zaju, amely egy megzenésített drámai előadást takar. Ezeken az előadásokon is kísérőhangszerként szerepel a dizi. De nemcsak ezeken az előadásokon használták a hangszert, hanem a különböző helyi, nemzetiségi ünnepségeken és előadásokon is. A dizi erőteljes intenzitású, széles a hangterjedelme, és rendkívül dinamikus hatása van. A dizi kiválóan alkalmas madárcsicsergés imitálására is. Sokféle dizi létezik: Qudi-fuvola, Bangdi-fuvola, hét fuvólyukú dizi, tizenegy fuvólyukú dizi, különböző hangnemű dizik. A diziket északi és déli ágakra is osztják attól függően, hogy a Jangce-folyó mely partján használják őket. Dél-Kínában a Qudi-fuvola nagyon közkedvelt finom, szép hangja miatt. Észak-Kínában viszont a magas hangfekvésű Bangdi-fuvolát kedvelik nagyon. A legismertebb dizin előadott darab Kínában a Séta a Gusu kertes házban.

葫芦丝 HuLuSi - tökduda

A Zenekarban játszik rajta: Ágoston Béla

A hulusi (vagy HuluXiao / 葫芦丝) népi fúvós hangszer, amely a délnyugat-kínai országrészekben élő Dai, AChang és Wa nemzeti kisebbségeknél terjedt el. Szeretnénk emlékeztetni, hogy a „hulu szó” a magyarban tököt jelenti, a „xiao” szó pedig fúvós hangszert. A huluxiao hangszernek hosszú történelme van, az időszámításunk előtti 221-ig urakodott Qin-dinasztia korában született meg. A mai huluxiao hangszer is szerkezetileg sok vonatkozásban megőrzi az eredeti elemeit. A huluxiao hangszer formája és szerkezete sajátos. Alkotóelemei: egy egész megszáradt tök, három darab vékony bambusz és három fémlapocska. Fúvókaként egy vékony bambuszdarabot tesznek be a tök vékonyabb végébe. A tök hangszekrényként szerepel. A tök aljába három különböző nagyszágú bambuszdaradot szerelnek be, amelyekhez egy-egy réz-, vagy ezüstlapocskát fűznek. A középső bambuszdarab a legvastagabb, erre hét hanglyukat vésnek rá. Rajtuk keresztül fújják a dallamokat. A két oldalon elhelyezett bambuszdarab pedig a középsőn elhelyezett bambusz hangjának felerősítését szolgálja. A huluxiao fúvós hangszer halkabb hangot ad. De a két másik bambuszdarab segítségével a fő bambuszdarab lágy, vékony hangja homályos, titokzatos, szép színezetűvé válik. A fúvással előidézett rezgések miatt olyan hangot ad, mint amilyen hangot a selyem a rezegtetésétől adna. A selyem szó kínai kiejése a „si”. Ezért hulusi fúvós hangszer néven is szokták emlegetni ezt a hangszert. A huluxiao hangszer különösen olyan gördülékeny zene előadására alkalmas, amelyben sok hosszú, kellemes, harmonikus hang van. Ezzel jobban lehet kifejezni a zenész érzelmeit. A kínai zeneszakértők új elemekkel felfrissítették a huluxiao fúvós hangszert. A megjavított hangszer erősebb, szélesebb hangú és nőtt a kifejezőereje is. Ma a hangszer a színpadi előadásra is alkalmas bel- és külföldön egyaránt.

PaWu

马头琴 Ma Tou Qin - mongol lófejes hegedű / MorinHuur

A Zenekarban játszik rajta: XiaoFeng Cserkész Gábor

Kínai nyelven a matouqin (马头琴) lófejű hangszert jelent, hiszen a nyakára díszként egy lófejet vésnek rá. Ennek a hangszernek hosszú múltja van, hiszen már a XIII. században elterjedt volt a mongolok körében. A hangszer hangszekrénye négyzet alakú. Nyakára egy lófejet faragnak. A hangszer erről kapta a nevét. A matouqin hangszer egyik jellemzője: a két végéhez selyemfonalat fűzve feszítik ki a lószőrt a hangszeren. A szintén lószőr-vonóval szólaltatják meg a hangszert, amely szép, vastag?mély hangot ad. A következőben hallják a Fekete paripa című zeneművet, amely a mongol puszta hangulatát idézi.A matouqin régebben házilag készített hangszer volt. Hangja halk, ezért csak a mongol jurtában és fedett teremben játszottak ezen a hangszeren. Később a kínai hangszerkészítők továbbfejlesztették a hangszert. Nylonból készült húrokkal helyettesítették a korábbi lószőr-húrokat. Ez szélesebbé és erősebbé tette a hangszer hangját, ugyanakkor négy fokkal emelte a hangfekvését. Ez a felújítás nemcsak fenntartotta a hangszer eredeti kellemes, enyhe, vastag hangját, hanem növelte világos, tiszta hangját is. A felújított matouqin húros hangszer teljesen alkalmas a színpadi és a szabadtéri színi előadásokra, nemcsak húros hangszerként, hanem pengetős hangszerként is alkalmazható. Emellett a hangszerszakértők kifejlesztették a közepes és a nagyméretű matouqin hangszereket is. Ezt a két fajta hangszert nagyjából úgy kezelik, mint az európai mély hangú gordonkát és a nagybőgőt. Ezzel kialakult a magas, közepes és mély hangú hangszerek sora, amely gazdagítja a kínai népi hangszerek tárházát. Említést érdemel, hogy a felújítás után a matouqin húros hangszer továbbra is megőrizte mongolos díszítését. Most a matouqin húros pengetőhangszer kíséretében előadott számot hallhatnak. A matouqing hangszerre sok számot írtak. Belső-Mongólia keleti részén a matouqing hangszer művei többnyire dalszerűek, amelyeket főleg a népdalok alapján alkottak meg és amelyek az érzelmeket ábrázolják. Nyugati részében pedig a főképpen a természeti tájat mutatják be és a paripákat dicsőítik.

A matouqin hangszer a kínai nemzeti kisebbség, a mongol nemzetiség hangszere. Mivel a hangszer nyakának végét egy faragott lófej díszíti, erről kapta a nevét. Bár csak két húrja van, igen erőteljes hangzású és jó kifejezőerővel rendelkezik. A matouqin eredetéhez egy történet fűződik. E szerint volt egyszer egy pásztorfiú, akit Su Henek hívtak. Su Henek volt egy szép és szeretett kis csikója, amivel egyszer részt vett a törzsi vezér által szervezett lovas versenyen. A vetélkedést megnyerte, de a mohó vezér erőszakkel elvette tőle a kis paripát. A pásztorfiú nagyon szomorú lett, s éjjel-nappal csak rá gondolt. Egy napon a paripának sikerült kiszabadulnia, s útnak eredt, hogy visszatérjen a kis gazdájához. Hazafelé azonban több nyílvesszővel halálos sebet ejtettek rajta, s végül elpusztult. Su He a ló inaiból készített egy hangszert, és ennek nyakába - a paripa örök emlékére - egy lófejet faragott. A matouqin, a Tang és a Szong dinasztiabeli vonós hangszerből, a xiqinből fejődött ki. Dzsingiszt Kán korszakában azaz a Yuan dinasztiában, tehát az 1155-től 1227-ig terjedő időszakban már népszerű hangszer volt. Marco Polo utazó leírása szerint a 12. században a tatárok között, a mai mongol nemzetiség őseinek körében már széles körben elterjedt a kéthúros vonós hangszer, amely alapja volt matouqinnek. A Ming és a Qing dinasztiában a császári palotai zenekara használta ezt a hangszert. Mivel az ország különböző területein elterjedt a hangszer, neve, alakja, hangja, használata sem egyforma. Egykor például Belső-Mongólia nyugati részén molinhuwuer, keleti részén pedig chaoer volt a neve. A matouqin hangszer hang-szekrénye egy kockatest, s mint már említettük, a hangszer nyakának végét egy lófej-faragvány díszíti. Nevét épp a formájáról kapta. A matouqin húrjai rendkívül különlegesek, többtucatnyi lószőrből készülnek és két végükön alaposan rögzítik azokat a hangszertesthez. A lószőrből készült húrokat lószőrből készített vonóval szólaltatják meg. A matouqin olyan finom hangot ad mint a hegedű, olyan vastagot, mint gordonka, s olyan mélyet, mint a nagybőgő. E hangszernek mindig fontos szerepe volt a mongol nép életében. A hangszer egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, és rendkívül különlegesnek számít a kínai és a külföldi vonós hangszerek között.

A korai matouqint kézi munkával készítették, ezért a hangja nem volt túlságosan erős, csak a házak kis helyiségében volt élvezhető. Idővel több változtatáson esett át meg- megújították. Új formájában a hangja kiterjedtebbé, mélyebbé, tisztábbá vált, és húrjait már műanyagból készítették. A megújított matouqin már alkalmas színpadi játékra is és nem csak vonós, hanem pengetős hangszerként is használható. Ezzel a matouqin a mongol nemzetiség legfőbb szóló hangszereinek egyike lett. Ezen kívül a matouqin hangszerkészítők a hagyományos matouqin hangszer alapján még kifejlesztették és megépítették a közép és nagy méretű matouqint is, amelyen a játék hasonlatos a gordonkáéhoz azaz a csellóhoz és nagybőgőhöz. Ezzel a matouqin hangszer-család egy tökéletes hangszer-együttessé vált, amelyben ott a mély és a magas, az erős hang. Említésre méltó az, hogy az átalakított és megújított új típusú matouqin külső díszítése a mongol nemzetiségre jellemző, például mongol rajzok láthatók a külsején. A hangszer külsejét tekintve egy szép művészeti tárgynak látszik.

琵琶 PiPa - kínai lant

A Zenekarban játszik rajta / vendég: Zhang LiMan

A pipa-hangszer (琵琶) hagyományos kínai pengetős hangszer. A szóban forgó pipa-hangszeres szóló egy történelmi eseményt, a vereséget szenvedett Xiang Yu hadvezér tragikus sorsát, keservét eleveníti meg. A nagy hadvezér emberfölötti erejével, nagy bátorságával legendás nős volt a kínai népmesékben és a hiteles történelemben. Azonban szembekerült a történelem fejlődésével és törvényszerű volt, hogy alulmaradjon Liu Banggal szemben, az ellene viselt háborúban, és végül saját kezével vetett végét életének a Wujiang folyónál. A hangszer bemutatozik a "Világos Tavasz és Fehér Hó" című kínai dallal.

Duda

A Zenekarban játszik rajta: Ágoston Béla, Móser Ádám

Cimbalom

A Zenekarban játszik rajta: Szabó Dániel, vendég: Wang Gaowa

Szaxofon

A Zenekarban játszik rajta: Ágoston Béla

Magyar népi hangszerek

A Zenekarban játszik rajtuk: Ágoston Béla

Nagybőgő

A Zenekarban játszik raja: Vályi-Nagy Tamás

Dob és ütős hangszerek

A Zenekarban játszik rajtuk: Geröly Tamás

Kínai Kulturális és Művészeti Központ
ccca [@] kinainfo.hu
+3620 944 2132 I +3630 337 8240
IMPRESSZUM
Copyright Š 2005 - 2007 CCCA.